lakasfelujitas logo

Oldal betöltése...

A hőszigetelés már elődeinket is foglalkoztatta

Igaz, hogy a különböző szigetelő anyagok gyártása viszonylag új keletű dolog, de maga a hőszigetelés szükségességének felismerése, és az erre irányuló törekvések egyidősek az ember építési tevékenységével. Elődeink már az őskorban is azon fáradoztak, hogy védelmet biztosítsanak az időjárás viszontagságaival szemben. Miután elhagytuk a barlangokat, és nekiláttunk a saját otthonaink felépítésének, a hőszigetelés kapcsán is kezdetét vette az ötletelés és a kísérletezés.

Az egyiptomiak kiemelkedőek voltak az építészeti megoldások terén, ez nem vitás. Az ő nevüket dicséri az a kezdeményezés, amikor sárból készült nagyobb, , teglákkal” próbálták meg kissé lehűteni az otthonaikat a nagy sivatagi melegben, és ha éjszakánként a hőmérséklet kint erősen lecsökkent, ugyanez a megoldás segített benntartani a meleget a falak között. A rómaiak már ismerték az üveget is, és fel is használták ezeket a nagy és színtelen felületeket arra, hogy hőt tároljanak a segítségükkel.

Az azbeszt az ókori Görögország vívmánya. Az otthonaikban is alkalmazták erős hőszigetelő tulajdonsága miatt, emellett a görögök abból a szempontból is újítóknak számítottak, hogy a hatékonyabb szigetelés érdekében ők alkalmaztak elsőként légréseket a falakban.

A modern kor az ipar fejlődése révén újra felkarolta az azbesztet, mint erős hőszigetelő anyagot, és több mint egy évszázadon át használta széles körben. Csak később, a 70-es években merültek fel az azbeszttel kapcsolatban bizonyos egészségügyi problémák, az anyagnak egészen odáig meghatározó szerepe volt a mindennapjainkban.

Az egyik legnagyobb áttörést az elmúlt 30 évben a poliuretán habok fokozottab elterjedése hozta magával. A fenntarthatóságra való törekvésünk, és mert alapvetően egyre tudatosabban viszonyulunk az életkörülményeinkhez, – és így az otthonunk jellemzőihez is – erősen előtérbe került a hőszigetelés kérdése. A jól átgondolt szigetelés segítségével ugyanis sokat lefaraghatunk a közüzemi számláinkból.

A modern új épületek ma már eltérő szigetelési technológiával épülhetnek fel. A jelenben zajló hőszigetelés gyakorlatilag légzáróvá és rendkívül energiatakarékossá teszi az otthonainkat. A lakásfelújítás során ma már szinte mindeni számol a szigetelés kérdésével.

 

Lakásfelújítás cikkek

 

Ingyenes visszahívás

Érdekel a felújítás?
Ha Lakásfelújítás, házfelújítás Budapesten, vagy házépítés Budapesten, keress bátran!
Kérj visszahívást!

TE MEGÁLMODOD, MI

MEGVALÓSÍTJUK

Legyen mesébe illő otthonod, akár életed végéig
30
éve a piacon.
346
db elvégzett felújítás
300
nm munka havonta
310
elégedett ügyfél

Vedd fel velem a kapcsolatot még ma, ha:

lakasfelujitas ikonkiváló szakemberekkel szeretnéd megteremteni az új otthonodat
lakasfelujitas ikonelőzetes, alapos egyeztetés szerint szeretnéd elvégeztetni a munkákat
lakasfelujitas ikonszívesen fogadod az általunk javasolt kreatív ötleteket
lakasfelujitas ikon szeretnéd, hogy határidőre, kulcsrakész legyen az új lakhelyed
lakasfelujitas ikon vonzónak találod a 30 év garanciát
lakasfelujitas ikon örömmel veszed, hogy számlát is kapsz

Nincsenek kellemetlen meglepetések

lakasfelujitas ikonnincsenek rejtett költségek
lakasfelujitas ikon nincs elrontott munka és stressz
lakasfelujitas ikon nem kapsz mást, mint amit ígértünk
lakasfelujitas ikon nincs utólagos, váratlan meglepetés az otthonodban
lakasfelujitas ikonnem tűnünk el, ha utólag még kérdésed lenne

lakasfelujitas

Ne habozz tovább

    Képzeld el azt, hogy a felújítás után a gyönyörű lakásban pihensz egy fárasztó nap után

    Nincs más dolgod mint felvenni velem a kapcsolatot, és pár napon belül indulhat a felújítás vagy építés:
    - lakásfelújítás Budapesten,
    - házfelújítás Budapesten,
    vagy a
    - házépítés Budapesten!


Hívás
Üzenet